Az ebben a rovatban bemutatott várak történetét olvasva sűrűn fognak olyan fogalmakkal találkozni, amelyek megértéséhez egészen a magyar államalapítás koráig kell visszamennünk az időben.

A helyszínek között például több olyan vár is van, amelyik a kialakuló vármegyerendszerünk központja, egyben a megye névadója volt. A vármegyerendszer központi eleme a vár volt, melyhez a vár eltartására rendelt földterületek - úgynevezett várföldek - tartoztak.
Maga a megye szavunk szláv eredetű és határt jelent. A vármegyék központja minden esetben egy várispánság volt. A körülhatárolt területtel bíró vármegyékhez a várföldeken kívül királyi udvari, világi (nemesi) és egyházi birtokok is tartozhattak. Bár elnevezésük nem egy esetben azt őrizte meg, hogy ezek új építésű várak voltak - például (Aba)Újvár , legtöbb esetben mégsem voltak előzmény nélküliek, valamilyen erődítés már a honfoglalás előtt is állt a helyükön.
Ispánsági váraink építési technikájukat tekintve nem földvárak, hanem inkább olyan favárak voltak, melyeket bizonyos szintig földdel töltöttek fel. Építési helyüknek folyók, főutak vagy útkereszteződések melletti nem túl magas kiemelkedéseket választottak ki.
Nyugat-európai mintát követve alakultak ki a fallal körülvett központok - várak - és a hozzájuk tartozó nyitott település, a váralja.



A vármegyék élén az ispánok (comes) álltak, akik a várföldek felett földesúri, a többi birtokkal szemben pedig általános közigazgatási jogkörrel rendelkeztek (ebbe tartozott például a királyi jövedelmek beszedése). Írott források arra utalnak, hogy az első vármegyéink a Dunántúlon alakultak ki.
A vármegyék szervezésével egy időben történt az egyházmegyék kialakulása is. Minden egyházmegye több esperességre oszlott, melyek területe általában megegyezett egy-egy vármegye területével. Az ispáni székhelyek lehettek az első plébániák helyei is. Egy-egy várispánság tehát a katonai és közigazgatási funkciókat kiszolgáló épületek mellett egyházi épületekből állt.

A hadászati technikák fejlôdésével azután a várakat erősebb anyagból - kőből - és magasabb helyre - meredek, nehezen megközelíthető hegycsúcsokra - építették, így a tatárjárás idején elpusztított megyeszékhelyeink jellemzően elvesztették kiemelt szerepüket. (Melyhez hozzájárult a királyi vármegyerendszer felbomlása is.)
A tatárjárás után IV. Béla király elrendelte, hogy az arra alkalmas helyeken várakat emeljenek, ahová a nép veszély esetén be tud húzodni. Ez a szemlélet alapvetően változtatja meg a várak kialakítását, hiszen ettől kezdve olyan alapterületű udvart kell a várak köré kialakítani, amely már nemcsak a várnépnek nyújtott védelmet, de a környező települések népének is. A korai magyar várak alapeleme a torony volt, amely egyszerre nyújtott kényelmes és bizotnságos otthont, ahol el lehetett helyezni a tulajdonos értékeit. A tornyot körülvevő udvarnak pedig a vár védelmet állató és a várurat kiszolgáló emberek elhelyezésére kellett alkalmasnak lennie.

Forrás: Szépmagyarország.hu

Várépítészet.lap.hu | Történelem.lap.hu