VIII. Vármentő Napok (Szádvár)

Az immár évek óta tartó hagyománynak megfelelően 2010. március 13-14-én kerül sor - a Szádvárért Baráti Kör szervezésében - a VIII. Vármentő Napokra Szögliget-Szádváron.

Szádvár
Szádvár légifelvételek >>

Terveink szerint az érkezés Szögligetre 2010. március 12-én (pénteken) az esti órákban történik majd, távozás pedig március 15-én (hétfőn) a délelőtti órákban. Ebből következően szállást 2010. március 12.-13.-14. éjszakára lehet igényelni majd. Tekintettel arra, hogy a szálláshelyeket igyekeztünk előre lefoglalni, kérünk benneteket, hogy szállásigényeteket legkésőbb 2010. február 12-ig jelentsétek be ezen az e-mail címen.

A szállásigények véglegesítése után fogjuk közölni, hogy kit hol tervezünk elhelyezni, és akkor értesítünk benneteket arról is, hogy mennyibe fog kerülni a szállás. Ezt követően 2010. március 5. napjáig kérjük majd átutalni a szállás díját, akként, hogy az a később megadandó számlaszámra eddig az időpontig megérkezzen.


Szádvár
Szádvár - Ferenc Tamás grafikája - rekonstrukciós elképzelés

Az étkezés a korábbi gyakorlattól eltérően történik majd. Március 12-én és 15-én (az érkezés és a távozás napján) - mint eddig - mindenkinek önállóan kell megoldania az étkezést, de most nem tudunk reggelit biztosítani a munkanapokon, tehát március 13-án és 14-én sem. Március 13-án és 14-én munka után Szögligeten a munkában részt vevők egytálételt kapnak majd, melyet a Szádvárért Baráti Kör és támogatóink biztosítanak. Kérünk benneteket, hogy a szállásigény bejelentésével egyidejűleg - a létszám előzetes felmérése céljából - jelezzétek, hogy március 13-án és 14-én igényt tartotok-e a fentiekben megjelölt étkezésre, melyért térítést a munkában résztvevőknek nem kell fizetni.

A munka a korábbi években megszokott lesz, azaz első sorban az aljnövényzet, a bokrok fák gyérítése, irtása a vár területén. A munkában részt vevők számára szükséges felszerelés a védősisak, kesztyű, - melyeket a részt vevők maguk biztosítanak. Célszerű továbbá az ún. láthatósági mellény viselése is, szintén a balesetveszély elhárítása miatt.

A munkában mindenki saját felelősségére, a kijelölt munkavezetők irányítása alatt vesz részt.

A szükséges szerszámokról később adunk tájékoztatást. A munkához esőtől és széltől is védő meleg ruhára és cipőre van szükség, mely alkalmas a tüskés ágak közötti mozgásra is.

Még egyszer kérünk benneteket, hogy a megadott határidőket szíveskedjetek betartani, megkönnyítve így a szervezést
Baráti üdvözlettel:

Kovács Lajos
Szádvárért Baráti Kör
www.szadvar.hu

Várbarát.lap.hu | Várépítészet.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére






Legfrissebb bejegyzések:
2011-05-13
Zsigmond napi Íjászverseny
 | részletek
Az idén hetedik alkalommal rendezték meg a Cseszneki Várban a Zsigmond-napi Történelmi...
2011-04-28
TÖRTÉNELMI ÍJÁSZVERSENY
 | részletek
Zsigmond-napi Történelmi Íjászverseny a Cseszneki Várban  2011. április 30. (szombat) 10 órától...
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.